Ránctalanító
Alvásprogram
12.990 Ft
A Stephanie Ránctalanító Alvásprogramja
a legjobb és legtermészetesebb segítség a legvékonyabb bőrterületek feszesítéséért!
Sajnos a Dekoltázs és a szemek környéke nagyon érzékeny terület. Életünk során előbb –utóbb tapasztaljuk, hogy ezeken a részeken a legvékonyabb a bőrünk.
Azért, mert legtöbbször az arcunk egészét a párnára fektetve, hason, vagy oldalfekvésben alszunk, ezzel összegyűrve rajta a bőrünket. Ráadásul sokkal többször tesszük ezt egyik oldalunkon, mint a másikon. Minél több idő telik el, annál szignifikánsabb lehet a különbség a két arcfél között, annál mélyebbek a ráncok a mellek között is, főként akkor, ha bőrünkben a korunk miatt a kollagén beépülése lelassul vagy le is áll, így az egészségtelen szokásainkat semmi nem kompenzálja.
30-as éveinket elérve ezek a bőrterületek már sokkal kiszolgáltatottabbak a külső hatásoknak és elveszítik fiatalos rugalmasságukat, mert a bennük található kollagén rostok már nem regenerálódnak megfelelő mértékben. Itt hamarabb megjelenhetnek a nem kívánt ráncok, mint testünk bármely más pontján, árulkodva a múló időről akkor is, ha erről testünk máshol nem árulkodik.
Sok kutatás bizonyítja, hogy a bal oldalunkon való alvás a legegészségesebb a szervezetünknek. Bőrünk öregedésének jeleit viszont akkor vehetjük leghamarabb észre, ha éjjel legtöbbször oldalfekvésben alszunk. Ilyen esetekben az a tapasztalat, hogy a mellek közötti, és szem környéki bőrterületek reggelre összegyűrődnek. Ez fiatal korban hamar elmúlik, de az évek során a ráncok sajnos egyre inkább ott maradnak. A végső megoldás sokszor a drága és fájdalmas kezelés, plasztikai beavatkozás.
Szerencsére most itt van a lehető legköltségkímélőbb, és leginnovatívabb természetes megoldás: A Stephanie Ránctalanító Alvásprogramja, mely mind a ráncok kialakulását gátolja, mind pedig a már megjelent ráncok eltüntetésében, mélységük jelentős csökkentésében segít.
A Stephanie Ránctalanító Alvásprogramja a legjobb és legtermészetesebb segítség a legvékonyabb bőrterületek feszesítéséért!
Továbbá a Stephanie Ránctalanító Alvásprogram azért is különleges, mert nem csupán a meglévő ráncok csökkentésére használható, de a megelőzésben is hatékony segítséget nyújt.
A Stephanie Ránctalanító Alvásprogram két terméke hatékonyan működik együtt, megvédve testünk érzékeny bőrét.
A Dekoltázspárna elválasztja egymástól a melleket alvás közben, ezáltal segíti a kényelmesebb alvást, valamint a ráncok megelőzését. Igény szerint nappal, illetve melltartó fölött is hordható.
Az Arcpárna pedig kialakításának köszönhetően a levegőben tartja a kényes részeket, kizárva ezáltal a bőr gyűrődésének kockázatát.
A Dekoltázspárna mindamellett, hogy megvédi dekoltázsunkat, az alvást is konfortosabbá, pihentetőbbé teszi.
A Ránctalanító is rendkívül kényelmes fekvést biztosít, jobb és baloldali fekvéshez egyaránt rendelkezik támasztófelülettel.
Az Alvásprogram mindkét tagja antiallegrén, mosható szaténhuzatának köszönhetően hűsítő, frissítő érzést biztosít bőrünknek.
A Dekoltázspárna mekkora mellekkel használható?
Itt nincs korlát, minden méretű mellel kompatibilis.
A dekoltázspárnát melltartó nélkül, alvás közben érdemes használni. Igény szerint azonban nappal is használható, illetve nagyobb melleken melltartó felé is biztonsággal felvehető.
A Ránctalanító párna jobb és baloldali fekvéshez egyaránt rendelkezik támasztófelülettel, így bármelyik oldalunkon feküdnénk, kényelmes, mélyebb alvást tesz lehetővé.
Processing Order...
Please wait while we process your payment...
Please wait while we redirect you...